Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vadállattá változtam... Mi történt velem már megint??

2017.11.19

Amikor másodpercek alatt felborul minden. Nem tudom mi történt, egyszerűen csak az egyik pillanatban mintha egy bomba robbant volna bennem. Kiabálok, csapkodok, tombolok, támadok, holott néhány pillanattal ez előtt még teljesen jól éreztem magam a bőrömben. Mi történik ilyenkor velem? Megszállt az ördög? Vagy talán annál is rosszabb... Megőrültem???

De mitől? Mi történt velem? Hiszen csak édesanyámmal/párommal/barátnőmmel/csoporttársammal/boltos nénivel beszélgettem, s mintha a villám csapott volna belém. Irányíthatatlan dühhullám, tizedmásodperc alatt elborítja a szar az agyamat, kiabálok, s nem nézem, kinek megyek neki hatalmasra gerjedt haragomban. Cikázik az agyam, hogy most mi történhetett, közben látom magam, hogy veszekszek olyannal, aki egyáltalán nem tehet az én rosszra vált kedvemről. Szerencsétlen másik fél csak néz, gúvadnak a szemei, nem érti, nem tudja, nem látja….. Én pedig kiabálok, mocskolom tovább őt, meg azt, aki épp szembe jön velem.

Nehezen nyugszom meg, mivel fogalmam sincs, hogy mi a bajom. Nem tudom, mi történt velem. Olyan, mintha az imént nem is én dühöngtem volna. De tudom hogy én voltam, látom a másik fél kisírt szemein, zavarodott tekintetén… Mi a franc lelt???? Mit tudok ezzel kezdeni? Mi váltotta ki belőlem ezt az éktelen, zsigerből feltörő dühöt? Amin képtelen voltam úrrá lenni…. Már megint olyankoat bántottam meg, akiket mindennél jobban szeretek… Nem akarok ilyen lenni… De mit tehetek? ELEGEM VAN!!!!!! A családom nem ilyen gyereket/anyát/párt/barátot/kollégát érdemel!!! Tenni akarok ellene…. S egyszer csak feljön egy arc a gyerekkoromból. Csak egy tizedmásodpercnyi villanás…. Miért juthatott pont most, pont ő az eszembe? Ennek semmi értelme. Tutira megzavarodtam. Biztosan nem aludtam ki magam, vagy túlhajtom magam a munkahelyen, meg ez a hülye gyerek is idegesít az állandó csipákolásával. Miért nem tud csendben lenni kicsit? Olyan jó lenne kicsit csendben lenni, kicsit magamba fordulni…. Kimegyek, friss levegőt szívok. S egyszer csak bevillan egy hang, amint engem fenyít gyerekkoromban… De hiszen ez a hang azé az emberé, akinek az arca az előbb az eszembe villant! S máris pereg a film a szemem előtt. Kicsi voltam, ok nélkül bántottak… El is vertek, nagyon féltem, mert tudom, hogy nem tettem semmi rosszat… Ártatlanul vernek, mert annak a valakinek valami miatt rossz kedve lett… De miért volt rossz kedve? Azt kiabálta, miközben elvert, hogy meghazudtolták a munkahelyén, pedig ő igazat mondott…. Basszus!!! Hisz nekem is mikor elszállt az agyam, pont akkor mondta akivel beszélgettem, hogy „jajj, hát nem úgy van ám az, ahogy azt te állítod!” s én azonnal beborultam….Mi a franc… Van összefüggés?...... Neeem. Az lehetetlen…. Hisz az taknyos kiskölyök voltam akkor, ő meg, aki elvert, felnőtt. Biztos rosszul emlékszem, s rossz fát tettem a tűzre, azért kaptam…. De nem. Tudom, h semmi rosszat nem tettem… Na most várjunk. Ő akkor felnőttként rajtam, kisgyereken töltötte ki a dühét, amiért meghazudtolták… Én is akkor robbantam most, mikor meghazudtoltak… Tuti van összefüggés. Jó jó. De mi? Ez ellen minden esetre kell tennem, ez így nem mehet tovább. Csomó kisebb nagyobb hülyeség miatt viselkedek így. Jó lenne tudni, mi ezeknek az oka. Mindig úgy érzem, mintha olyankor nem is én lennék, aki veszekszik.

Sokszor halljuk ezt a kifejezést, de sokan nem értik: szülői mintázatok. „A kisgyermek számára eleinte szülei jelentik a többi embert, ők azok, akiket érzelmi kötődése miatt is mintának tekint. Mindemellett természetesen a szülők nagy hatással vannak arra is, hogy gyermeküket milyen fizikai ingerek érik, azon keresztül, hogy például mivel játszik, milyen környezetben van. Vagyis a szülő minden tekintetben minta gyermeke számára, de amiben ez mégis legszembetűnőbben látszik, az a gyermek viselkedése, az általa elsajátított szokások és szabályok rendszere.” - http://thesecret.hu/blogok/szm-rcsi/sz-l-i-mint-k

Mit értünk ez alatt? A szülők minden viselkedésformáját, minden reakcióját, minden mozdulatát a gyerekek árgus szemmel figyelik, s lemásolják azt, meglepő pontossággal. Vagyis a fent vázolt esetben egy szülőktől vagy gyermekként közel álló felnőttektől lemásolt viselkedésmintáról van szó. A kisgyereket elverték, ok nélkül, miközben megtudta, hogy ez azért történik, mert aki veri, azt meghazudtolták ok nélkül. Jó eséllyel ez a szituáció ugyanezt az agresszív, mindent magával sodró viselkedést fogja kiváltani a gyermekből felnőttkorában is, a saját gyermekével s másokkal szemben is. Sajnos ez nagyon csúnya dolog. A legtöbb ember nincs tudatában annak, hogy így viselkedik: követi a szülei mintáját felnőttkorban is. Ilyenkor úgy érzi, hogy nem ura a cselekedeteinek, tenni akar ellene, de képtelen uralkodni magán.

Jó hír! Ettől meg lehet szabadulni! Van segítség!

Nem, nem csodapirulákra gondolok. Az embernek ilyenkor rá kell jönnie, hogy kitől szerezte ez a mintázatot, s fel kell ismernie, hogy ez nem az ő viselkedése. Ezt tudatosítani kell, hogy a legközelebb előforduló hasonló szituációban azonnal átlássa a helyzetet, s ne a tanult minta szerint reagáljon, hanem úgy, ahogy ő egyébként reagálna (általában normális hangon, sőt, van amikor mosolyogva).

A cél: lehámozni önmagunkról a másoktól gyermekkorunk óta évtizedek alatt ránk rakódott negatív viselkedésmintákat. Igen, tudom, ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Persze hogy nem. De a jó dolgokért mindig meg kell szenvedni nemde? Igen, nehéz a folyamat, több mint fél éven át tart, mire egy ember képes kiigazodni nagyjából a dolgok között… S utána egy életen át tart a „változás”, önmagunk valós személyének megnyerése, önmagunk számára. Nagyon sok sírással, szenvedéssel jár az önismeretnek ez az oldala, mert szembe kell nézni a legdurvább gyermekkori élményeinkkel is, önmagunkért. Viszont a felszakított fekélyes sebek kitisztulva újra behegednek a lelkünkön, de ezúttal már egészségesen, tisztán, önmagunkat építve.

Ezzel egyedül, segítség nélkül csak egy bizonyos szintig lehet haladni. Mindenkinél eljön az a pont, amikor kineziológus segítségére lesz szüksége, ha ténylegesen fejlődni akar, s megszabadulni a családi s magánéletét, esetleg munkahelyi életét tönkretevő viselkedésétől. Jó szívvel ajánlom saját kineziológusomat, kiváló szakember, nagyon kemény, céltudatos, határozott hölgy, akinek mindig első a kliens. Igen, nagyon kemény, erre számítani kell, hiszen kíméletes beszélgetéssel maximum a problémában lehet tartani a pácienst. Ő azonban rávilágít a legfájóbb, legsajgóbb pontokra is, s feltépi azt, hogy az tisztán gyógyulhasson újra, hogy az életünk minden terápia után békésebb, harmónikusabb, nyugodtabb lehessen.

Szeretettel ajánlom nektek:

https://www.facebook.com/zuppanbrigittakineziologus/

kép: www.szuperszulo.hu