Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerelem újratöltve

2017.11.17

Az érzés, ami forró. Az érzés, ami átölel. Az érzés, ami a fellegekbe emel. Minden földi kincset megérő érzés. Átölel a két karjával. Hozzám bújik. Imád. Imádom. Az illatát érzem, s csak repülök. Megszűnik tér, idő, világmindenség.

Amikor először voltam szerelmes, más volt. A gyomorban a pillangók, össze vissza dadogás. Érthetetlennek tűnő körök futása, éveken át, fizikailag a semmiért, lelkileg a mindenért. Csalódások sorozata, inkább önmagamban, mint a másikban. Én sem értem, ő sem érti. Utána később jön a másik nagy szerelem, pillangók, dadogás. Tapasztaltabban, tudatosabban, érettebben. Nincs felesleges kör, minden mondat, minden mozdulat tudatos. Célja van: a boldogságban való kiteljesedés. Nincs senki más, nincs akarat, nincs gondolat. Csak a szerelem van. Egyre mélyebb, egyre erősebb, míg végül mindent magával sodor. Borítja a kapcsolatokat, a megszokásokat, az elvárásokat.

Aztán jön a végső szerelem, két felvonásban. Amikor megláttam, életemben először, olyan mély érzelmek törtek elő, szinte ősi ösztönbörtönből, hogy a mondat megrekedt, csak sírás van, ami mindent kifejez. Látom, ahogy megmérik, majd becsomagolják. Hallok kimondott adatokat, súlyt, centit, de nem fontosak, azonnal elszállnak. Csak érezni akarom, ölelni, szagolni. S mikor végre odahozzák, nem sír, csak néz rám, illatos, puha, mint a bársony, rózsaszín, a legszebb kisbaba a földkerekségen. Aztán évek múlva jön a másik, az ember okosnak, tapasztaltnak hiszi magát. Hát francokat. Ugyan olyan zsigerből bőgés, remegő kézzel érintés... Újra csak kiesik minden lényegtelen centi, kiló. Nem számít. Csak szerelem van, vágyakozva pillantás, mint először. A másik legszebb, legcsodálatosabb kisbaba.

S most átölel a karjuk, hozzám bújnak szerelemből. S rádöbbenek, hogy ennél forróbb, éltetőbb szerelem a Földön nem létezik, bármit is éreztem az előtt. Csak ülnek az ölemben, s ölelnek. Próbálok merengeni, de nem lehet. Olyan erejű minden egyes pillanat, hogy teljesen magával ragad. Mindig. Ha ölelnek, csak a most van. Nem létezik más. Csakis a puha, bársonyos boldogság.

Meddő nő voltam, érzelmileg, lelkileg tettem azzá magam, egy beteg párkapcsolat miatt, amibe a negatív szülői mintáim követése sodort. Amikor később lelkileg valamennyire rendeződtem, s a meddőség helyett kaptam két gyönyörű éltető erőt, két Világmindenséget. Megéri a harc. Megéri minden könnycsepp. Ezek az ölelések, illatok, érintések minden fájdalmat, várakozást megérnek. Fejlődök. Azóta is, és nincs megállás. Önmagamért, a gyermekeimért. S érted, aki ezt olvasod. Jó anya vagyok, legjobb tudásom szerint megadok a gyermekeimnek mindent, ami tőlem fizikailag, lelkileg, szociálisan, érzelmileg telik.

Van, aki segítsen nektek. Végigjárta az utat, a poklok poklát. Felállt. Most másokat tanít szeretni önmagukat, s felkészíti az orvosok által meddőnek mondott, szervi bajjal nem rendelkező nőket a babavárásra, a teherbeesésre s a baba teljes, kiegyensúlyozott lelkű felnőtté nevelésére. Olvassátok az oldalát. Aki valóban akarja, azon képes segíteni:

https://www.facebook.com/babaravagyom/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Doboz

(Lángné Harkai Krisztina, 2017.11.20 22:06)

Magdiiii! :) Olyan jókat írsz!!!Mintha mindig is ezt csinaltad volna! :) Ez az írás nagyon kellett most nekem(holnap irány Szeged,konzultacio)!Hála az írásodnak még inkább megerosodtem,még tisztábban látom a célt!Koszonom neked!!!