Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megszületésem élménye és hatása az életemre

2018.02.09

Pici gyermekkorom óta abban a tudatban éltem, azzal az érzéssel éltem a mindennapjaimat, hogy engem nem szeret senki. Senki, de leginkább a legfontosabb: Édesanyám nem szeret, tehetetlen velem, teher vagyok neki, nem tud velem mit kezdeni. Soha nem tudtam magyarázatot adni erre a fura érzésre. Ugyanakkor ehhez párosult egy másik, összetett érzet képe:

  • alkalmatlan vagyok
  • gyenge vagyok
  • nem tudom megcsinálni
  • valaki/valami külső erő visszatart, nem tehetem, amire vágyom
  • inkább meghalok, de nem tudok tenni azért, amire vágyom

Ehhez tini koromban hozzájött a szokásos „engem nem ért meg senki” érzete. Így a három együtt igazi öngyilkos gondolatokat ébresztő, mélydepresszióba lökő, önmagamat folyton degradáló, s önmagamat lekicsinylő hatással bírt rám. Az önszeretet szintem tini koromra a béka feneke alá került, amennyire csak lehetséges. Mindezt a gyengeség, alkalmatlanság érzést erőfitogtatással igyekeztem kompenzálni. Agresszívvé váltam, ha megsértve, megbántva éreztem magam azonnal őrjöngve visszatámadtam. Ugyanakkor valós konfrontációra képtelen voltam. Fiús ruhákban jártam, edzőterembe jártam, mindent megtettem azért, hogy egyáltalán ne tűnjek gyengének. Ezzel párhuzamosan a gyengédség, a szeretet, a puhaság, a finomság is elkezdett eltűnni belőlem. Kommunikációmban is agresszív voltam és mindig mindenen borzasztóan megsértődtem.

Később a főiskolán valamelyest nőiesedtem, de a kemény, durva agresszív kommunikáció és viselkedés megmaradt. A suli utáni verbálisan, lelkileg s fizikailag is bántalmazó párkacsolatom csak olaj volt a tűzre. Egyrészt az addiginál is befordulóbb, kétségbeesettebb lettem, másrészt ezt ellensúlyozandó, még támadóbb lettem. Simán lefejeltem aki számomra nem tetszően viselkedett, illetve bunkó voltam a körülöttem élő emberekkel, minden konfliktust támadással, erőszakkal igyekeztem megoldani.

Amikor összeismerkedtem a jelenlegi párommal, hirtelen gyengédszerű lettem. A közvetlen környezetem nem értette, mi történt velem. Édesanyám a hirtelen rózsaszínre cserélt telefonomon döbbent meg a legjobban. Emellett a verbális agresszióm megmaradt.

Egészen addig, amíg el nem kezdett velem foglalkozni Zuppán Brigitta természetgyógyász – kineziológus.

A személyes terápiák során, amiket Brigitta rajtam végzett, kioldotta belőlem a legsúlyosabb blokkokat ezzel kapcsolatban. S most, a legutóbbi terápia során visszavitt a megszületésem pillanatához. Itt, a szülőcsatornában vettem át édesanyámtól az ő éppen akkor, a szülés közbeni, aktuális érzéseit, gondolatait. Édesanyám a szülés végére kimerült, feladta a harcot. Úgy érezte, ő ezt képtelen végigcsinálni, erején felüli a teher, gyenge és kevés ahhoz, hogy engem a világra hozzon. Vákuumos segítséggel születtem meg. Szülés után nem adtak oda édesanyámnak, akkor ez még nem volt szokás. Később, mikor odaadtak neki, pedig nem tudott megszoptatni, mert elől nyakig zárt hálóinget adtak rá. Ekkor ő tehetetlennek érezte magát, nem tudott mit kezdeni velem – s ezt én az oldáskor átéreztem s átéltem.

Tehát a szülés, a születés ilyen mértékben nyomja rá a bélyegét a született gyermek egész életére, sorsára, érzelmeire. Hihetetlen, de igaz. Ezt nevezi a szaknyelv hitrendszeri blokknak.

Ezeket a dolgokat az oldás után kérdeztem meg édesanyámtól, hogy hogyan történt, ő hogyan élte meg ezt 38 éve. Pont azokat a szavakat használta, érzéseket írta le, amiket én éreztem az oldáskor.

Megdöbbentő és félelmetes. Újra átéltem a saját megszületésemet.

Oldáskor az újra megszületés lehetőségét választottam. Újra játszhattam az elmémben a saját születésemet úgy, hogy az számomra jó legyen, és pozitív élményt nyújtson. Mostantól e szerint a saját magam által választott születésélmény fogja meghatározni az életemet.

szuletes2.jpg

Ezen túl tudom magamról, hogy édesanyám az első pillanattól szeretett s szeret engem. Tudom, hogy a gyengeség, cselekvésképtelenség, alkalmatlanság érzése nem a sajátom. Átvettem édesanyámtól. Azt is tudom, hogy édesanyám nem a személyemmel szemben érezte a tehetetlenséget szülés után, amit én szintén éreztem az oldáskor, hanem a hálóing miatt.

Csodálatos dolog újra megszületni. Csodálatos dolog tudni, hogy szeretve vagyok. Csodálatos ember a segítőm, s csodálatos ember az édesanyám, akinek mindig hálás leszek, hogy ő szült meg, s ő nevelt fel. Csodálatos dolog önmagammal békében élni, egyre közelebb s közelebb lépkedve a harmóniához, letéve az agressziót, a befordulást, a békétlenséget, az önvádat.

Kívánom Nektek, éljétek át ezt az érzést s szabaduljatok meg blokkjaitok terhétől, a szabad, saját életért  <3

Fotók: lelektanya.hu, commoncentsmom.com